karácsonyi készülődés

Mikulás és Mikulás-né

Nemsokára jön a Télapó, ezért kitaláltam, hogy elkészítem ennek az ünnepnek a legfontosabb kellékeit. Biztosan örülni fog a kisunokám, ha az ablakban megpillantja majd Mikulást a feleségével és Rudit, a piros orrú rénszarvast, amint az ajándékokkal teli szánt húzza. Most bemutatom a két Mikulást és készítését, legközelebb pedig Rudit.

Mikulásvárás játékosan

A Karácsony várására már az 1900-as évektől létezik játék, hagyomány (adventi naptár, adventi bölcső, adventi koszorú stb).

December 6. korántsem olyan nagy ünnep, mint a Karácsony, de a gyerekeknek biztosan jól esne Mikulásváró játék. Ehhez próbálok most ötletet adni, mint ahogy a „Mikulás és Krampusz” cikkemben már jeleztem.

Adventi naptár tojástartóból

Az advent a keresztény világ egyik különösen fontos ünnepe: a karácsonyi ünnepkör kezdete. A Gergely-naptár szerint december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal kezdődik, és karácsonyig tart. Mint egyházi ünnep a 4–6. századra nyúlik vissza. Az adventi naptár készítésének szokása, korántsem ilyen régi, mindössze a 1900 körül kezdődött. Egyes források szerint, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt.

Miki, Krampi és a kis Manók

Egy hónap múlva jön a kedves Télapó. Nagyik, Papikák ideje valamit kitalálni, hogy örömöt szerezzünk kisunokáinknak. A legegyszerűbb persze megvenni a mikulás csokit, a szaloncukrot, a szép piros zacskót és az aranyra festett virgácsot, de abban nincs semmi érdekes, semmi emlékezetes. Én most bemutatok egy ajándékötletet, de szívesen közreadnám bárki újszerű, egyedi ajándékjavaslatát is, ha lenne.

Rendhagyó adventi naptár kisfiúknak

Biztosan mindenki csodálkozik, hogy még hétágra süt a nap, még a gyümölcsszüretek javában folynak, még itt vannak a gólyák és a fecskék és én már az adventtel foglalkozok. A magyarázat egyszerű: az anyagok beszerzéséhez, gyűjtögetéséhez idő kell: legyen az doboz, skatulya, zacskó, WC papír henger, vagy akármi, ami ingyen van. Amit most bemutatok, az egy „adventi kamion”, elsősorban kisfiúknak.

Karácsonyi apróságok

Mi minden teheti ünnepélyesebbé a karácsonyi asztalt, a karácsonyi lakomát? Nem hinném, hogy nagy titkot fogok elárulni: virág, gyertya, ültető kártya, szalvéta. Persze ebben óriási a lehetőség a sokfélesége miatt. Szinében, anyagában, nagyságában, formájában kicsit változtatunk, és máris valami újat kaptunk. Egy kis közös gondolkodásra, ötletelgetésre hívlak most Bennetek. Ötlet indítónak bemutatok egy-két dolgot, aztán várom a Tieteket. Ha bárkinek van valami egyéb, bemutatásra érdemes „terméke”, küldje el nekem (info@modernnagyi.hu) , hogy közzé tehessem, mindenki örömére és mindenki hasznára.

„Angyal zenéje, gyertyafény”

„… a sok gyertya felragyog, olyan jó, hogy meggyújtjátok angyalok” (G. V.). Mennyi, mennyi vers, dal, kép idézi a karácsony legfőbb jelképeit: angyalok és gyertya. A gyertya a szentháromságot testesíti meg, a fiú, illetve a fény megérkezését. Az angyal szó görög eredetű és hírnököt jelent. Ezek a hírnökök, halhatatlanok és az emberek és az Isten között közvetítenek. Szárnyaik az ártatlanságot, a bátorságot, tisztaságot, szeretetet és békét jelképezik. Angyalok nélkül elképzelhetetlen az ünnepi készülődés és a karácsony.

Oldalak

Subscribe to RSS - karácsonyi készülődés