kirándulás

Az állatkertben (mese)

-        Ébresztő Hétalvók! Ki az ágyból Lilla, Hunyó! Nagy napra ébredtünk.

-        Nagy napra? – kérdezte vissza álmosan Hunyó.

-        Miért? Van kis nap is? – mondta még csukott szemmel Lilla.

-        Hát elfelejtettétek? Ma megyünk Papikával az állatkertbe. A nagy napot pedig azért mondtam, mert ez egy várva-várt, különleges nap lesz. Megyünk majd a földalattival, megnézzük az állatokat, elmegyünk az állatsimogatóba és talán etethetjük is őket.

Egyiptom, a nagy kirándulás

A könyvek és a Tv jóvoltából hihetetlen, hogy mennyi ismerete van már egy 3-4 éves gyermeknek is. Ismeri az összes állatot, még az egzotikusakat is, ismeri az idegen országok, városok egy részét, egy-egy város nevezetességét (pl a Lecsó c. rajzfilmből Párizst és az Eiffel tornyot), és még sorolhatnám. Most ezekhez az ismeretekhez szeretnék egy morzsányit hozzátenni, és az eddigi elveimhez híven azt bemutatni, hogy az otthoni hulladékokból milyen jó játék készülhet. Szóval, ez egy 3-6 éves korosztálynak szóló, Egyiptommal kapcsolatos társasjáték.

Melegfürdők

Ki ne szeretne meleg vízben pancsikolni? Szerintem a 0 évestől a 99 évesig mindenki. De mi, akik a harmadik x-et (hm!) már biztosan elhagytuk – tapasztalataim alapján – kicsit jobban, mint mondjuk a felnőtt gyerekeink. Mi már nem akarunk fejest ugrani, csúszdákon ezerszer lecsúszni, az 50 métert oda-vissza többször leúszni. Elég ha üldögélünk, vagy sétálgatunk a vízben. Ehhez pedig meleg víz kell. Ha meg már meleg, hát miért ne legyen gyógyvíz.

Várak

A romantikus lelkek mindig szívesen keresnek fel egy szép kastélyt, egy érdekes történelmi helyet, vagy akár csak egy hosszú időt megélt várromot. Mi-mindenről tudnának azok mesélni? Én szívesen elbeszélgetnék egy ott lévő nagy kődarabbal!

Subscribe to RSS - kirándulás