költőtárs

Felejthetetlen március 15-e

Tudom, voltak ennél sokkal felejthetetlenebb március 15-ék, de nekem ez a 2013. évi volt leg…, leg… , és aligha hiszem, hogy bármi is felül tudja múlni. Ünnepnek indult, de rémálom lett. Tizenhárom éves vagyok. Pestre indultunk anyával és apával ünnepelni. Anyáék régen egyetemisták voltak Pesten, és legendákat meséltek az akkori márciusi eseményekről. Koszorúzás, felvonulás, fáklyák, éneklés, szavalatok, no meg a hangulat és a lelkesedés … . Azt mondták: meglátod, óriási élmény lesz. Hát az volt. Csak nem úgy, ahogy én gondoltam. 

 

Mária néni karácsonya

November vége lehetett, hó még nem esett, de ahogy visszaemlékszem, nagyon hideg volt. Mi a faluszélen csipkebogyóra, kökényre, somra illetve galagonyára „vadásztunk”. Ott találkoztunk – nem először – Mária nénivel.
-Csókolom Marika néni! – kiáltottunk oda vidáman.
-Nem Marika, MÁRIA – szólt, nem sértődötten, inkább kedves határozottsággal.
-Mit tetszik csinálni?

Fenyőfa

Hideg tél volt. Nagyon hideg. De bennünket egyáltalán nem érdekelt. Még az sem számított, hogy nem mehettünk ki a frissen esett hóba szánkózni. Sőt, ahelyett hogy kint játszottunk volna a többi gyerekkel, nekünk segíteni kellett. A diópucolás, az rémes. 

Szeretet

Október 23. kapcsán hallottam Mécs Imrével egy riportot (természetesen nem tudom szó szerint idézni, de lényeg ez volt). Mi a legfontosabb? Kérdezi a riporter. A szeretet – hallottuk a választ. Tudnak még az emberek egymásra figyelni és szeretni? Mécs Imre: A szeretetet keresed? Menj el egy bölcsődébe vagy egy óvodába! Menj kisgyermekek közé! Ott még biztosan találkozol a tiszta, önzetlen szeretettel és őszinteséggel.

60 éves lett a Nővérkém

Szinte biztos, hogy én vagyok az, aki legrégebb óta ismerem Horváth Hermina grafikus művészt (pontosan 58 éve), ezért köszöntöm én születésnapján, egy rövid megemlékezéssel. Nem hinném, hogy ez az írás kellene, hogy megörökítse Hermina életét és munkásságát – arról képek ezrei, kiállítások és újságcikkek gondoskodnak – e pár sort csak a szeretet és a tisztelet íratja velem.

Édesanyám

Nemsokára itt az anyák napja. Az ünnepre való készülődés sorát H. Kovács Erzsébet „Édesanyám” című, melegséget, szeretetet és hálát sugárzó írásának közreadásával kezdem. (A képen Homonnay Csilla által készített virágtartó, ill. fotó látható.)


Iskolatáska

Ötéves lett a kisunokám! Te jó ég, jövőre már iskolába megy! Mennyi minden kell egy kisiskolának?! Füzetek, könyvek, tolltartó mindenfélével, tornafelszerelés, vonalzó, korongok, festőkészlet … ja, és a legfontosabb:TÁSKA. Erről eszembe jut egy régi-régi, gyermekkori fogadalmam.

A tavasz lehelete

Még tél volt, de amikor kiléptem az utcára kellemes meglepetés ért. Hétágra sütött a nap, és egészen langyosan lengedezett a szél. Nagyot szippantottam a kellemes levegőből és unokámhoz fordultam:
-Érzed? Ez már a tavasz lehelete.
-Mi van?
-Mondom, érzed a tavasz leheletét?
-Éreznem kéne valamit?

Nem a ruha számít

Napok óta a postást lesem. Csomagot várunk. Semmi. Már megint semmi. Pedig már csütörtök van, és vasárnapra már kellene a ruha. Anyu azt mondta, hogy ne izguljak, ha nagypapa azt mondta, hogy már rég elküldte az anyagot, akkor biztosan el is küldte és időben itt lesz. Pedig állítólag valami nagyon szép, fehér ruhának valót küld a papi – amit még meg is kell varrni – és még egy szép fehér cipőcske is van a csomagban. Ezt venném fel vasárnap az elsőáldozáson.

Oldalak

Subscribe to RSS - költőtárs