költőtárs

Táncoló Hópihék

Tyű! A francba! De megszúrtam az ujjam! – bekapom az ujjam hirtelen fájdalmamban, de a következő pillanatban – ujjammal a számban – már mosolygok. Eszembe jut, hogyha varrás közben valaki megszúrja magát, azt szokták mondani, hogy biztosan mindenkinek tetszeni fog. Bizony az jó lenne, mert épp jelmezt készítek a kislányomnak. Remélem nagyon szép lesz, és sikere lesz vele. Bár, igazán nem is tudom, mi számít sikernek?

Varga Róbert: Vissza az angyal

Mára hagyománnyá vált a kaposvári Szent Imre közösségben az adventi vásár. Idehozzák a testvérek a használaton kívüli tárgyaikat, hogy lelkes segítők azt eladva, a bevételt átadják a szeretet szolgálat tagjainak. Így teremtve meg az anyagi alapját annak az ajándékozási akciónak, melynek keretében több mint száz rászoruló kap évről évre karácsony előtt ajándékcsomagot. (a kép csak illusztráció).

Galambleves

Egyik nap sétálgattunk a városban, és feltűnően sok galambot láttunk. Persze, hogy róluk szólt csevej. Apukánk arról mesélt, hogy amikor ő kicsi volt, milyen sokszor evett galamblevest. A tyúkok, a libák, a disznók mellett, galambot is tartottak. Mivel öten voltak fiúk, néha gerlét fogtak, azzal jól fel lehette szaporítani, az egyébként nem túl sok húst tartalmazó levest.

20 év emlékével

Egy Tanévnyitó ünnepségről jöttem haza, és mindjárt számítógép elé ültem, hogy gondolataimat leírjam. Nem először fordult elő velem (remélem nem is utoljára) hogy egy idegennek vélt ismerős megszólít. Valamikor régen, 20 évet tanítottam egy szép dunántúli kisfalu kisiskolájában. Kis iskola volt, de megvolt mindene.

„Költőtárs”, az új menü

Egy lehetőség tehetséges, írogató amatőröknek. Írjatok! Mutassátok meg magatokat! Azt szokták mondani, hogy egy jó története mindenkinek van: az élete, vagy abból egy szösszenet. Merjétek leírni! Merjétek közreadni! (A kép Horváth Hermina grafikus művész alkotása)

Új menüvel gazdagítottam a Modernnagyi weboldalt, „Költőtárs” címmel. A találmány, illetve az elnevezés persze nem az én érdemem, Petőfi Sándor, híres költőnktől vettem kölcsön.       

Nagymama emlékszik nagymamára

„… még mindig a nagymamán szeretetébe kapaszkodom.” írja egy olvasónk, aki szintén nagymama. Az említett idézet egy díjnyertes novellájából származik. Számtalan írásából egy kis szösszenet mutatok be, mely gyermekkorát, vagy talán, a még régebbi emlékeket idézi, miközben alkalmunk adódik nekünk is elgondolkodni. Aki a szeretet, a megbecsülés és a tisztelet hangulatában akar megmártózni, az feltétlen olvassa el az alábbi novellát.


(A kép illusztráció, Smidt Andrea fotóművész képe)


A mi angyalunk

A sötétben hirtelen zajra lettem figyelmes. Pontosan tudtam, hogy minek a hangja, hisz már sokat hallottam. A zárda nagy vaskapuját nyitották, az nyikorgott ilyen kellemetlenül. De vajon ki lehet ott ilyen késő éjszaka? Megijedtem, hogy katonák jönnek megint és zsidókat fognak köztünk keresni. Odalopóztam csendesen az ablakhoz, hogy megnézzem, ki van a kerítésnél. Szerencsére csak az egyik nővér ment ki. Becsukta maga után a kaput, és még egyszer visszanézett a zárda magas falaira. Ahogy föltekintett, észrevett engem az ablakban.

Fürdőruha

- Nagyi! Nagyi, gyere be a vízbe! Isteni!
- Nem megyek drágám, nekem ez hideg.
- Hideg?! 28 fok! Lassan megfőnek a halak a vízben! Gyere! Legalább térdig gyere be!
- Nem! Nincs is fürdőruhám, én jobban szeretek itt hűsön üldögélni.
- Holnap veszek Neked egyet, de ígérd meg, hogy egy kicsit bejössz velem megmártózni.

Oldalak

Subscribe to RSS - költőtárs