kreatív

Tüdő-foci

Ismét egy filléres játékot ajánlok, de gondolom a címet meg kell magyaráznom. A foci egyértelmű: egy labdát a kapuba kell juttatni. A tüdő szó pedig arra vonatkozik, hogy nem lábbal, hanem tüdővel, azaz fújással kell „rúgnunk” kapura. Két gyermek játszhatja. Mindegyik kap egy szívószálat, mellyel a megfelelő erővel és iránnyal az ellenfél kapujába kell irányítani a pingponglabdát. 

Tengeren

Most már három korosztályú (4, 7 és 1.5 évesek) unokáimnak kell játékot kitalálni. Valami olyat, ami legalább rövid időre leköti és összeköti őket. A most bemutatásra kerülő játékban az égtájak ismerete (7 éves) és a fújás (1,5 éves) kap főszerepet. Bármennyire furcsa, a jó fújás (elfújni, arrébb fújni valamit)  megtanulása fontos a hangképzéseknél. 

Kedvcsináló iskolakezdéshez

Tavaly, amikor iskolát kezdett a kisunokám, a szászországi szokások szerint „Schultüte”-vel, magyar nevén „bőségszarúval” (http://www.modernnagyi.hu/iskola)  leptem meg, mely édességet, iskolaszereket tartalmazott. Ilyen csak az elsősöknek jár, ezért most egy hatalmas ceruzát hajtogattam, ami szintén apró ajándékokat tartalmaz és terveim szerint szeptember elsején, az első tanítási napon kapja meg. Van, aki várja és van, aki nem várja ezt a napot, de egy kis meglepi megédesítheti a nagy eseményt.

Tan-párna

Gondolom a címet most meg kell magyarázni. A „Tan” a tanulást jelenti, a párna szó egyértelmű. És hogy mit lehet egy párnán tanulni? A most bemutatásra kerülő speciális párnán a kötözést, a cipzárolást, a kapcsolást, a fűzést, a csatolást, patentozást, a gombolást és mindazt, amit egy-egy ruhadarabon találhat a gyermek.

Én vagyok a széles szájú béka …

A neten láttám egy aranyos játékot, egy  WC papírhengerből készült békát, mely „be tudja kapni” a legyet. Úgy gondoltam, ezzel kicsit nehéz a játék, ezért én megcsináltam nagyobbra, gyümölcslé flakonjából. A játék lényege, hogy egy zsinór egyik végét a békához, a másik végét a légyhez erősítjük. Egy ügyes mozdulttal meg kell lendíteni és a nagy szájba kell ejteni a legyet.

Ismét törtek: Törtes-kirakó

A matematikában vannak olyan részek, amik sok gyermeknek gondot okoznak, de nem azért mert olyan nehéz, hanem azért, mert nem tapasztalati úton akarják az ismereteket elsajátíttatni. Sajnos sok iskolában  elmarad, vagy kevés időt szánnak a tevékenykedtetésre, ami érthető is, hisz 30 gyermek (egyéni) méricskélését, sőt a méricskélés begyakorlását nehéz megoldani. Többnyire se idő, se hely, se eszköz nincs hozzá. A mértékváltásra és a törtekre gondolok elsősorban. Mindkettőre tettem már fel játékot, most egy törtes-kirakót mutatok be.

Flakonkirály és királyné

Ránéztem egy üres flakonra, már majdnem kidobtam, amikor megláttam benne a hercegnőt, illetve annak lehetőségét.  A flakon felső része pont olyan, mint egy bő, hosszú szoknya. Kislány unokám épp most tart a herceg és királykisasszonyok rózsaszín bűvöletében. Gondoltam, ezekből akár ezreket is gyárthatunk. Persze a királykisasszonyhoz király és palota is dukál, azt csak úgy dekorációnak megcsináltuk.

Játékból játék

Mindig szerettem az egyszerű, könnyen megoldható játékok készítést, főleg az olyanokat, ami a gyermek kezébe adva gondolkodtat, vagy szerepjátékokra alkalmas. Most is egy ilyet mutatok be. Unokáim bébi korából maradt két teljesen egyforma állatfigurás plüss „nyálkendőnk”, amire nyilván már nincs szükségünk. Ezért minimális átalakítással kesztyűbábokat, ikreket csináltam belőlük.

Oldalak

Subscribe to RSS - kreatív