Két társasjáték papírból

Játékkészítés  papírból

Miből is lehet társasjátékot készíteni? Szinte mindenből, ami könnyen megmunkálható, illetve otthoni, nem használt lim-lomokból. Ezzel a gondolattal fejeztem be az előző játékkészítő ajánlásomat. Ha valaki vesz dobozos sajtot, ne dobja ki a dobozát. Sok mindenre jó lehet. Íme egy példa:

 „Egérke a házba!” Sajtos dobozból+ egy gyöngy (1.kép)

Az üres sajtos dobozt kinyitjuk. A felső részt, a doboz tetejét, kisebb nagyobb részekre vágjuk (kép), majd beragasszuk az alsó, nagyobb mélységű részbe (kép). Egyik zugot kinevezzük háznak, ahova a golyót (ez lehet egy gyöngy, vagy gomb) be kell úgy irányítani, hogy nem nyulunk hozzá, csak mozgatjuk a dobozt. Ennyi az egész. A végén lehet esetleg színezni, vagy festeni. Ilyet persze lehet kapni a boltokban is, de az nem a mi ügyességünk terméke. Ráadásul míg a bolti játékkal legfeljebb 5 percet játszik a gyerek, ezzel úgy egy órát elbíbelődhetünk közösen.

„Legyen tele a garázsom!”Papírból, képekből+ egy dobókocka (2.kép)

Egy rajzlapot, vagy egy új ing merevítő kartonlapját (amire rá vannak dolgozva az ingek, hogy simák legyenek) megrajzolunk úgy emeletes garázsnak, hogy 12 autóképnek legyen helye (kép). Internetről letöltött, vagy újságból kivágott autós képeket ragasztunk kartonpapírra. A kis képek akkorák legyenek, hogy ráférjenek a „garázs parkoló” helyére. Egy-egy autó, a dobásunk szerencséjének megfelelően kerülhet a helyére. A dobókockát sajátmagunk készíthetjük. A MÜLLER-ben (de biztosan más boltban is van) lehet olyan dobókockákat kapni, amin nincs semmi.

Egy ilyen kocka egyik oldalára „H” került, ilyenkor a Honda mehet a garázsba,

A másik oldalára „F” került, ekkor a Ford, vagy a Fiat mehet a garázsba,

A harmadik oldalra „M” került, ekkor a M-mel kezdődő autók mehetnek a garázsba,

A negyedik oldalon egy „ * „ van, ami olyan ÁSZ féle, akármelyik autóra vonatkozhat,

Az ötödik oldalon „1.sz.” látható, ez azt jelenti, hogy az első szintet fel lehet tölteni,

A hatodik oldalon „lángok” láthatók, ami tüzet jelent, vagyis hogy ég a garázs, ezért ki kell üríteni az egész garázst.

                    A cél, hogy minél előbb telelegyen a „garázs”.

Az én kisunokám fiú, és imádja az autókat. Kislányoknak erre a mintára, inkább babaház berendezését javaslom.

Cimkék: