Római számok

A római számok írása és olvasása sok gyermeknek, néha még felnőttnek is gondot okoz, pedig (tantervtől, és a használt tankönyvtől függően) már 2. vagy 3. osztályosnak tudnia kell. Ehhez próbálok most egy kis mankót adni, de bárkinek jobb módszere van, írja le, biztosan sokan örülnének neki.

Az első és legfontosabb, hogy a 7 jelet biztonsággal megtanuljuk: I, V, X, L, C, D, M, hiszen ebből tevődik össze az összes szám.

Nem árt, néhány egyéb szabály ismerete:

  • V, L, D jeleket mindig csak egyszer írhatjuk le.
  • Tudni kell a szabályokat arra vonatkozóan, hogy a jel (szám) valami előtt, vagy valami után van. Pl. IV= 4 vagy VI= 6 (ezeket az iskolába megtanítják).
  • Ha hosszú számot írunk, először az ezreseket, aztán a százasokat, aztán a tízeseket végül az egyeseket írjuk le. Pl: 1967 = M + CM + LX + VII = MCMLXVII.

Végül sor kerülhet a hosszú számok írásának és olvasásának begyakorlására.

Készítsünk egy helyi érték táblázatot (amit én tojástartóból csináltam), ahol alul a I,X,C,M, azaz a 1,10,100,1000, felül pedig az V, L,D, azaz az 5,50,500. Ezt így könnyű is megjegyezni, mert alul vannak az 1 és tízszeresei, felül pedig az 5 és tízszeresei. Ezek után jöhet a próbálkozás, először kis majd egyre nagyobb számokkal. Pl. 2662. Kirakok a tojástartó 1. oszlopába 2 db ezrest (MM), a 2. oszlopba 1 db. ötszázast (D) és 1 db százast (C), a 3. oszlopba 1 db ötvenest (L) és 1db tízest (X), végül az utolsó oszlopba 2db egyest (II). Ha mindezt egymás mellé írjuk: MMDCLXII lesz.

Hozzávalók:

  • fehér karton, vagy írólapok,
  • 1 db tojástartó,
  • olló, filctoll.

Készítése:

  • Levágjuk a tojástartó alsó felét,
  • levágunk belőle 2 tojásnyi részt (így 4-4 búb lesz),
  • az alját egyenesre vágjuk,
  • a „talpas” részre filctollal ráírjuk a számokat,
  • vagy 3 írólapot, vagy 1 nagy fehérlapot aláteszünk, amire ráfér az arab, a római szám és középre a kirakás,
  • sok korong vágása, írása.

Cimkék: 

Hozzászólások

Kiigazítás

Kedves Nagyi!
Ez nagyon jó ötlet!
DE:
Pici javítás:
"Pl: 1967 = M + CM + LX + IV = MCMLXIV."
Vagy: 1964 = M + CM + LX + IV = MCMLXIV
Vagy:1987 = M + CM + LX + VII = MCMLXVII
Üdvözlettel: Marika

Római

Köszönöm. Javítottam.
Nagyi