Három testőr

Közeledik a farsang, ideje könnyen és olcsón megvalósítható jelmezekről gondoskodni. Persze lehet kölcsönözni, vagy viszonylag olcsón vásárolni is, de azért, amikor közösen tervezgetjük, alakítjuk, próbáljuk a jelmezt az mégis maradandóbb nyomot hagy, nagyobb élményt jelent. Azt hiszem, ez tipikusan nagyszülői feladat. Mi az idén „három testőr” ruhát készítettünk, természetesen hármat. Sosem tanultam szabni és varrni, úgy hogy inkább barkácsoltam, mint varrtam, így minden nagymamának jószívvel ajánlom. 

Bohóc jelmez

Nemsokára itt a farsang, a bulik és a jelmezbálok ideje. Óvodák, iskolák ki nem hagynák ezt a nagyszerű lehetőséget a vigasságra. Ilyenkor, nekünk nagymamáknak feladatunk van. Különösen kisgyermekeknél, fölösleges sok pénzért venni vagy kölcsönözni jelmezt, amikor egy kis találékonysággal általunk is létrehozható. Meg kell nézni a „rongyos zsák” , a varródoboz és a barkácsolós fiók tartalmát, meg persze meg kell kérdeznünk Szemünkfényét, aztán jöhet az ötletelgetés. Már készítettünk, király, kukta, sárkány, kalóz, Pinokkió, lovag, betörő jelmezt, most pedig egy bohócot fogunk.

Karácsonyi ajtódísz

Az ajtódísz alapötletét, többféleképpen a neten láttam, csak ott karikában van a szentcsalád, én pedig egy háromszögbe helyeztem.  Szerintem ez sokkal egyszerűbb és nincs különleges anyagigénye, a háromszöget ugyanis keménypapírból készítettem. Az angyalka és Mária készítését már leírtam, most József és a kis Jézus, illetve a kész dísz készítését fogom bemutatni.

A mi szentcsaládunk

Karácsony előtt, karácsonyra készülve mi mást barkácsolna az ember a gyerekekkel, mint ami ráhangol az ünnepre. Betlehemest, karácsonyfadíszeket, ajtódíszt, vagy akár mézes puszedlit. Most a Szentcsaládunkat, illetve annak készítését mutatom be. Elkészült Mária, József a kis Jézus és egy angyalka. Majd báránykákat is fogunk csinálni, mert az könnyű, de tehenet is csacsit aligha.

Adventi naptár, de másként

Az adventi naptárnak a lényege a várakozás. Az pedig hogy ki hogy vár, vagy hogy a gyermeket hogy készítjük a fel a karácsonyra, hogy milyen úton jut el Advent vasárnaptól a Szentestéig, annak számtalan módja lehet. Az idén úgy gondoltam, ezúttal a várakozás ne csak 1-1 napra jutó ajándék legyen, hanem feladatok is.  Így 24 cetlit raktam egy dekupázzsal díszített kis vödörkébe, amin feladatok, illetve lehetőségek vannak, és persze azért ajándékok is „nyerhetők”. Ehhez a megoldáshoz, az egész család együttműködése kell.

Adventi naptár kicsiknek

Egy két-három éves gyermeknek az időérzéke nem olyan, mint egy felnőttnek, de még olyan sem, mint egy kisiskolásnak. A várakozás, a készülődés varázsát, ha nem is értik, de biztos vagyok benne, hogy érzik. A most bemutatásra kerülő „adventi naptár” nincs beszámozva, nem számítanak a naptári napok. A gyermek minden este onnan szed le egy búbocskát – ami egy-egy meglepetést takar – ahonnan akar. 

Adventi mese

Nem régiben olvastam a „Négy gyertya” című mesét a neten, ami annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, itt a helye az én weblapomon is. Ezzel a mesével kívánok kellemes, szép és meghitt „várakozást” a közelgő karácsonyhoz.

A képen látható díszt én csináltam.

Oldalak

Subscribe to modernNagyi RSS