Tízévesen

Két fiú. Két tízéves. Mindegyik szeret néha rosszalkodni, hangoskodni, rohangálni. Mindegyik szereti, és nagyon jól tudja a matekot. Szeretik a gyomrukat és kedvencük a krumplistészta, no meg a nokedli bármivel. Imádnak focizni. Valami nagy különbség azért mégis van köztük. Hatvan év! Más volt 1956-ban tízévesnek lenni, és más 2016-ban. Erről szól a következő novella. 

Őszi kép

Azt hiszem, az őszt a legtöbben a színei miatt szeretik. Én biztosan. A különböző sárgák, pirosak, barnák valamennyi kevés zölddel vegyítve, szemkápráztató tud lenni. A természet nagy mester! De az unokáim is! (Láthatod a képen) Nem könnyű feladat ezt a gazdag színvilágot papíron megjeleníteni. Ám egy kis trükkel, mégis könnyen, gyorsan megy.

Az állatkertben (mese)

-        Ébresztő Hétalvók! Ki az ágyból Lilla, Hunyó! Nagy napra ébredtünk.

-        Nagy napra? – kérdezte vissza álmosan Hunyó.

-        Miért? Van kis nap is? – mondta még csukott szemmel Lilla.

-        Hát elfelejtettétek? Ma megyünk Papikával az állatkertbe. A nagy napot pedig azért mondtam, mert ez egy várva-várt, különleges nap lesz. Megyünk majd a földalattival, megnézzük az állatokat, elmegyünk az állatsimogatóba és talán etethetjük is őket.

Tündéri boszorkány (mese)

Azt mondják, hogy a boszorkányok mind nagyon csúnyák és gonoszok. Ott ártanak, ahol tudnak, és ehhez még varázserejük is van. Ám ha hiszitek, ha nem, van a világnak egy icinyke-picinyke sarka, ahol szorgalmas, csupa-szív, segítőkész boszik élnek. Egy a sok közül, akit Rusnyinkának hívtak, egyszer útra kelt, hogy bebizonyítsa, hogy az embereket nem fogja érdekelni a rút test, ha megtudják, milyen nemes szívet takar.

Boti és Dínó (mese)

A Kovács család – anya, apa, Sári és Boti – Pest szélén élt, egy családi házban. 

Sárika rendes, szorgalmas, illedelmes kislány volt, nem úgy, mint kisöccse, Boti. A fiúcska – ahogy szokták mondani – egy kicsit szeleburdi, egy kicsit rendetlen, egy kicsit füllentős és egy kicsit lusta volt. Bár ez utóbbi így teljesen nem is igaz. Inkább úgy mondanám, ami tetszett neki azt nagy buzgalommal megcsinálta, amihez nem volt kedve, ahhoz bizony hozzá sem nyúlt. Szegény anyukája és az óvó nénik sokat zsörtölődtek vele emiatt.

Üstököst készítettünk

Természetesen nem igazi üstökös készült, és az ötlet sem az enyém (az interneten láttam a Napfény illata weblapon), de nagyon jónak találtam, így öt perc alatt elkészítettük, és legalább egy óráig játszottunk vele. Közben, úgy mellesleg, azt is megbeszéltük, mi az az üstökös. Szóval jó játék, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Indiántábor 7. A táborok tábora!

Sikeresen és épségben túlvagyunk az indiántáboron. Pihentetőnek nem mondanám, de emlékezetes (lesz/ volt), az biztos.  Terv szerint elkészültek a ruhák, törzset és nevet választottunk. Nagy sikere volt az arc, illetve a harci díszek festésének éppúgy, mint az ékszerek készítésének. Ezt azonban felülmúlta az állatok vadászata és a hozzá szükséges fegyverek készítése. 

Indiántábor 6. Játékok

Ebben a részben a Netről összegyűjtött olyan indián játékokat mutatok be, amelyek nem túl eszközigényesek, könnyen megoldhatók, és könnyen játszhatók. A legtöbbet még egy kicsit le is butítottam, és megoldhatóvá tettem. Pl. a labdát nem kőkarikán, hanem autóabroncson keresztül kell dobni (tok-ta-pok), a rönkfutásnál nem 90 kg-ot, csak kb 2 kg-os husángot kell vinni, illetve a bot-labdában a fahusángot polifoam úszást segítő rúddal helyettesítjük.

Indiántábor 5. Álomfogók, ékszerek

Az indián hagyományoknak megfelelőn álomfogót, más néven az álomcsapdát készítünk, mely a nép kultúrájában nagy jelentőséggel bírt. Ez egy kézzel készült tárgy, aminek alapját fűzfából készült karika adja, melyre laza hálót kell szőni. Ezt régen személyes, illetve szentelt kiegészítőkkel, például madártollakkal vagy gyöngyökkel díszítették.

Oldalak

Subscribe to modernNagyi RSS