Kuckólakó

Van akinek palota, van akinek kertes ház, van akinek kislakás jut, de legalább egy kis kuckó mindenkinek kijár. Legyen az akármilyen kisemberke. Az én lakásom kicsi, ezért úgy gondoltam, csinálok a kisunokámnak egy kis saját „lakást”, egy kis kuckót. Közösen alakítunk ki, sok mindenre alkalmas, sajátjának érzi, és így feltehetőleg jól is érzi majd benne magát. Ez persze nem azt jelenti, hogy a lakás bármely más helyiségét nem használhatja. Fontosnak tartottam, hogy életkorának megfelelő legyen. Nyilván majd ha kisiskolás lesz, másként fogjuk kialakítani (kisiskoláskorban erre még nagyobb szükség van).

Júliusi esküvő

Július, a legnyáribb hónap. Nincs igazán fontos (mindenki számára fontos) jeles nap, nincs sok dolgunk az ünnepléssel, de jó is ez így: hadd legyen ez a hónap a pihenés, a nyaralás hónapja.  Viszont sok esküvő köttetik ebben a hónapban. A legújabb felmérések szerint, manapság júliusban és augusztusban mondják ki legtöbben a boldogító igent.

Ha a családot tekintjük, hát nem az esküvő a legszebb, legfelemelőbb, a „legjelesebb ünnep” az ember életében?! A mi családunkban már több ízben, júliusban tartottunk esküvőt. Ezért most a jeles napok kapcsán erről, illetve a készületekről ejtek egy pár szót és mutatok egy két képet.

Tíz kicsi ... folytatás

Mint már többször említettem, a szerepjátékoknak nagy pártolója vagyok. Nem akarom önmagamat ismételgetni, hogy miért is annyira jó, és hogy mi-mindent fejleszt. Maradjunk annyiban, hogy egy ismert pszichológus szerint a szerepjáték "a legjobb találmány a meleg víz óta".  Elkezdtem tíz kis zsákot készíteni, melynek mindegyike egy-egy foglalkozás tartozékait, jellemzőit rejtik. Az első 4 zsákot (boltos, orvos, rendőr, kishuszár), illetve tartalmát már bemutattam a Tíz kicsi … cikkemben. Most ezt folytatom.

Hát nem ennivaló?

A gyerekeknek minden jobban tetszik, ha játékos, ha mesebeli, ha színes, ha az átlagtól eltér, vagy ha emlékezteti egy kedvelt figurára. Lehet az akár állat, jármű, vagy személy. Ezt a lehetőséget használom ki akkor, amikor „ehető jópofaságokat” mutatok be. Vannak országok, ahol ennek már nagy hagyománya van. Bármennyire furcsa – hisz a japán gyereknevelésről mindenikinek a keménység a szigor jut eszébe – a japánok ebben élenjárnak. Életfilozófiájukhoz tartozik az egészség és a művészet összhangja, a színek fontossága. Ezért aztán gyermekeiknek szép, ízléses, ötletes és egészséges ebédcsomagokat készítenek.

Kisbékák

Ismét, egy tojástartó-társasjátékot mutatok be, melynek neve: Kisbékák a mocsárban. Tojástartóból mocsárvilágot teremtünk, ahol békák esznek, ugrálnak, vagy éppen menekülésre kényszerülnek. Játék előtt és közben kicsit beszélgessünk arról, hogy hol lakik a béka, mivel táplálkozik és mi a fő ellensége.

Az éhes bohóc

Ez nem más, mint egy célbadobó, ügyességi játék. Kisgyermeknél fontos, hogy az érdeklődését felkeltsük, illetve hogy vonzóvá tegyük azt az eszközt, amivel játszatni akarjuk. Ezért találtam ki a bohócfejet. A bohóc vidám, színes, általában szeretik az apróságok. A mi bohócunknak van egy rendkívül nagy szája, ami nem más mint a lyuk, amibe bele kell találni. Úgy is mondhatnám, hogy az „éhes bohóc” szájába falatkákat dobálunk, hogy jóllakjon.

Tanulási módszerek: betűrend és mozaik módszer

1. Betűrend módszer

Ha sok nevet kell megtanulnunk, célszerű valamilyen csoportosítást végeznünk. A legegyszerűbb csoportosítás a betűrendbeszedés.  A módszer lényege, hogy mondjuk magunkban az ABC-t, amiről beugrik a név. Természetesen előtte többször el kell olvasni listát. Segít a tanulásban, ha ritmusra, skandálva mondogatjuk. Néha megfordítottam a vezeték illetve családnevet, hogy az ABC minden betűjére jusson valaki. Persze ez is csak egy ajánlás. Mindenki megcsinálhatja a saját ízlése szerint a saját sorozatát. 10 év fölöttieknek ajánlott.

Memóriajátékok

A memóriajáték mindenki által ismert és jónak tartott játék. Egészen kicsitől az öregig, mindenki játszhatja. Tehetjük ezt egyedül vagy párosával. Kapható boltokban, de találkozhatunk vele az interneten online formában, és ami a legfontosabb, elkészíthetjük mi magunk is. Erre szeretnék most egy-két ötletet adni. Én most elsősorban kisunokámnak készítek játékokat, tehát kicsiknek szól.

Június, apák napja

Ezzel a kis cikkemmel vőimnek, és azoknak a fiatal apukáknak szeretnék köszönetet mondani, akik a mindennapos kemény, 10-12 órás munka mellett, nem röstellnek otthon mosogatni, vasalni, gyermeket pelenkázni és fürdetni, és még játszásra is találnak időt.

Anyák köszöntésére sok verset, műsort lehet olvasni, apák napi viszont alig van. Ezt a hiányosságot próbálom pótolni. Hamarosan kettő, kész, összeállított műsort adok közre.

Oldalak

Subscribe to modernNagyi RSS