Számítógép előtt

Annyi mindent olvastam és hallotta, és persze megvan a saját tapasztalatom is, ami ugyancsak vegyes. Olvastam az Interneten, hogy pár hónapos gyermekünkkel már a számítógép elé lehet ülni, de olyat is hogy 2-3 év alatt oda ne engedjük. Van, aki esküszik rá, hogy csak a dalokat, csak a mondókákat hallgassa, lássa a pici, van, aki meg a játékokat javasolja.

Egyesek állítják, hogy a sok agresszió és durvaság a számítógépről jut el a gyerekhez, mások szerint pedig pont azok nem lesznek agresszívek az életben, akik virtuálisan azok lehetnek. Szóval …… káosz! És mit tapasztaltam én? Pár éve voltunk egy svédországi óvodában. Meglepődve láttuk, hogy a folyosón, alacsony asztalokon színes számítógépek sorakoztak. Meg is kérdeztük a vezetőnket, hogy nem féltik a kicsiktől, és hogy kell-e egyáltalán 3-6 éveseknek számítógép. Mire a válasz: Mitől féltenénk? Kalapáccsal csak nem verik szét! Mástól meg nem lesz baja. És, hogy kell-e? Hát persze hogy kell. Ezeknek a gyerekeknek olyan a számítógép, mint nekünk volt a kávéfőző. Engem akkor nem győztek meg. Ám azóta nekem is van kis unokám. Előbb mondta hogy „számi”(egy évesen így nevezte a számítógépet), mint azt, hogy Nagyi. Mentségére legyen mondva, hogy többször és több számítógépet látott, mint engem. Karácsony előtt mézeskalácsot (puszedlit) készítettünk. Formázás előtt, arról beszélgettünk, hogy mi-mindent lehet ebből a tésztából csinálni. Pl csillagot, fenyőfát, kisházat, csizmát stb. Te mit szeretnél? Kérdeztem. Számítógépet – volt a válasz. Két kis történetemmel csak azt szeretném példázni, hogy nem állhatunk a fejlődés útjába. Tetszik, nem tetszik a gyerekek szeretik a számítógépet, illetve az internet nyújtotta lehetőségeket. Mi hát a dolgunk? Egyrészt megtanulni mindent, ami e témakörben lehetséges, másrészt nagyon érdekessé tenni azt, amit esetleg értékesebbnek vagy fontosabbnak tartunk. Gondolok itt a szabadtéri programokra, vers, mondóka és ének tanulásra (bocsi, pedagógus vagyok), mesék hallgatására, eljátszására, játékok készítésére … de ezt majd egy másik fejezetben. Visszatérve a számítógépre: segíteni szeretnénk azoknak a nagyszülőknek, akik még nem profi módon használják a gépet. Kérdezzetek! Ha van jó, vagy akár rossz tapasztalatok, osszátok meg velünk! Tanuljunk egymástól! ModernNagyi

Cimkék: