adventi naptár

Adventi naptár kicsiknek

Egy két-három éves gyermeknek az időérzéke nem olyan, mint egy felnőttnek, de még olyan sem, mint egy kisiskolásnak. A várakozás, a készülődés varázsát, ha nem is értik, de biztos vagyok benne, hogy érzik. A most bemutatásra kerülő „adventi naptár” nincs beszámozva, nem számítanak a naptári napok. A gyermek minden este onnan szed le egy búbocskát – ami egy-egy meglepetést takar – ahonnan akar. 

Adventi naptár WC papír és egyéb hengerekből

Először úgy terveztem, hogy az egész adventi naptárt WC papírhengerből készítem el, ilyet már egyszer csináltam. Akkor azonban csak egy gyermekre (unokára) kellett terveznem. Most választanom kellett, hogy két kicsit, vagy egy nagyobbacskát készítsek. Az utóbbi mellett döntöttem, azaz úgy alakítottam ki minden részecskét, hogy két-két valami elférjen benne: egy kislánynak, egy a kisfiúnak. Tartalma teljesen változatos. 

Adventi naptár 2014

Itt a november, közeleg ismét advent, a „megérkezés” ünnepe. Ilyenkor megszokott, hogy koszorút és naptárat készítünk és ajándékozunk. Így hát én is nekiálltam és csináltam a kisunokáimnak egy házikót, ami nem más, mint egy meglepetéseket rejtő adventi naptár. Körülnéztem itthon. Vajon miből lehetne a legkisebb fáradsággal és költséggel kihozni … szem előtt tartva, hogy egy kicsit „gyerekes” is legyen. 

 

Téli ünnepek

Én nagyon szeretem a nyarat, de tetszik, nem tetszik itt a szeles, esős november, aztán hipp-hopp itt a tél. Szerencsére jönnek a kedvelt téli ünnepek is, és ezzel elindul a nagy készülődés: Adventre, Mikulásra, Karácsonyra, Szilveszterre. Először mindig az adventi koszorú és adventi naptár, majd a mikulásos meglepetések készítésére gondolok. 

Adventi naptár tojástartóból

Az advent a keresztény világ egyik különösen fontos ünnepe: a karácsonyi ünnepkör kezdete. A Gergely-naptár szerint december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal kezdődik, és karácsonyig tart. Mint egyházi ünnep a 4–6. századra nyúlik vissza. Az adventi naptár készítésének szokása, korántsem ilyen régi, mindössze a 1900 körül kezdődött. Egyes források szerint, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt.

Rendhagyó adventi naptár kisfiúknak

Biztosan mindenki csodálkozik, hogy még hétágra süt a nap, még a gyümölcsszüretek javában folynak, még itt vannak a gólyák és a fecskék és én már az adventtel foglalkozok. A magyarázat egyszerű: az anyagok beszerzéséhez, gyűjtögetéséhez idő kell: legyen az doboz, skatulya, zacskó, WC papír henger, vagy akármi, ami ingyen van. Amit most bemutatok, az egy „adventi kamion”, elsősorban kisfiúknak.

Ötletek adventi naptár készítéséhez

Hogy miből, mekkora és milyen adventi naptárt készítünk, az csak a fantáziánkon és az ügyességünkön múlik. Lehet készíteni, kész dobozból, papírból, wc vagy papírtörlő hengerből, fából, textilből, műanyagból, mézeskalácsból … lehet az alakja kör, négyzet, téglalap, csillag, fenyő, autó, ház alakú, … lehet ragasztani, varrni, tűzőgéppel vagy miltonkapoccsal összeerősíteni, … lehet falra vagy ajtóra akasztható, polcra vagy asztalra tehető … és még folytathatnám.

Subscribe to RSS - adventi naptár