Weihnachten kreativ

Flakon-Mikulás

A bejegyzésemnek adhattam volna a „Mikulás család”, vagy a „Családnak Mikulás” címet is. Mindhárom takarja a valóságot. Hisz valóban üres üdítős flakonokból készítettem, három méretben (mint egy anya, apa és gyermek), az én kisunokámnak és szüleinek, vagyis családnak. Többször említettem már, hogy nekünk az édességgel csínján kell bánni, ezért nem veszek csoki mikulást. Nálam a mikulásforma csak csomagolás. A képen látható flakonba, pont belefér, személy szerint a „Mikulás ajándéka”.

Szalvétatartó angyalkák

Karácsonykor díszbe öltöztetjük a szívünket, a lelkünket, a testünket és a lakásunkat, természetes hát, hogy az ünnepi asztalra is különösen nagy gondot fordítunk. Kitesszük a legszebb tányérunkat, a legszebb poharunkat, virág (ez lehet fenyő is) és gyertya is kerül az asztalra. Mindemellett, kell még valami, ami minden évben más, valami olyan, ami emlékeztet az adott ünnepre, szép is és szükséges is. Ilyen az ültető kártya vagy a szalvéta, a szalvétatartó, illetve a szalvétatartó angyalka, amiről most írni fogok.

Narancs-mécses

Többször írtam már arról, hogy az ünnepi hangulat kialakításában milyen fontos szerepe van a szép környezetnek, a feldíszített asztalnak és az illatoknak. Karácsonyra készülődve, már jó korán, azon kezdek gondolkodni, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. És most nem csak ételekre gondolok, és főleg nem a tányérokra (hisz az adva van), hanem az összes többire: az apróságokra. Először is ki kell találnom a színvilágot, vagyis hogy mi legyen az uralkodó szín és mi a kiegészítő.

Karácsonyi apróságok

Mi minden teheti ünnepélyesebbé a karácsonyi asztalt, a karácsonyi lakomát? Nem hinném, hogy nagy titkot fogok elárulni: virág, gyertya, ültető kártya, szalvéta. Persze ebben óriási a lehetőség a sokfélesége miatt. Szinében, anyagában, nagyságában, formájában kicsit változtatunk, és máris valami újat kaptunk. Egy kis közös gondolkodásra, ötletelgetésre hívlak most Bennetek. Ötlet indítónak bemutatok egy-két dolgot, aztán várom a Tieteket. Ha bárkinek van valami egyéb, bemutatásra érdemes „terméke”, küldje el nekem (info@modernnagyi.hu) , hogy közzé tehessem, mindenki örömére és mindenki hasznára.

„Angyal zenéje, gyertyafény”

„… a sok gyertya felragyog, olyan jó, hogy meggyújtjátok angyalok” (G. V.). Mennyi, mennyi vers, dal, kép idézi a karácsony legfőbb jelképeit: angyalok és gyertya. A gyertya a szentháromságot testesíti meg, a fiú, illetve a fény megérkezését. Az angyal szó görög eredetű és hírnököt jelent. Ezek a hírnökök, halhatatlanok és az emberek és az Isten között közvetítenek. Szárnyaik az ártatlanságot, a bátorságot, tisztaságot, szeretetet és békét jelképezik. Angyalok nélkül elképzelhetetlen az ünnepi készülődés és a karácsony.

Krampusz

A Mikulás segítői, segédjei a krampuszok – legalábbis így mondják. Általában ördög formájú, vörös vagy fekete színű, fején szarvakat viselő lény, hosszú bojtos farokkal. A Télapóval együtt járva, segít az ajándékok kiosztásában. Úgy tartják, hogy a jó gyerekeknek a Télapó viszi az ajándékot, a rossz gyerekeknek a Krampusz osztja virgácsot. Félni azonban senkinek se kell tőlük, manapság sokkal inkább mókás, játékos figurának ábrázolják, nem pedig ijesztő, ördögi lénynek. Így, Mikulás tájékán elég sokat láthatunk belőlük. Előfordulnak képen, plüss játékként, marcipán figuraként, én pedig keménypapírból készítettem egy párat.

Subscribe to RSS - Weihnachten kreativ