írás

Adventi mese

Nem régiben olvastam a „Négy gyertya” című mesét a neten, ami annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, itt a helye az én weblapomon is. Ezzel a mesével kívánok kellemes, szép és meghitt „várakozást” a közelgő karácsonyhoz.

A képen látható díszt én csináltam.

Tízévesen

Két fiú. Két tízéves. Mindegyik szeret néha rosszalkodni, hangoskodni, rohangálni. Mindegyik szereti, és nagyon jól tudja a matekot. Szeretik a gyomrukat és kedvencük a krumplistészta, no meg a nokedli bármivel. Imádnak focizni. Valami nagy különbség azért mégis van köztük. Hatvan év! Más volt 1956-ban tízévesnek lenni, és más 2016-ban. Erről szól a következő novella. 

Az állatkertben (mese)

-        Ébresztő Hétalvók! Ki az ágyból Lilla, Hunyó! Nagy napra ébredtünk.

-        Nagy napra? – kérdezte vissza álmosan Hunyó.

-        Miért? Van kis nap is? – mondta még csukott szemmel Lilla.

-        Hát elfelejtettétek? Ma megyünk Papikával az állatkertbe. A nagy napot pedig azért mondtam, mert ez egy várva-várt, különleges nap lesz. Megyünk majd a földalattival, megnézzük az állatokat, elmegyünk az állatsimogatóba és talán etethetjük is őket.

Tündéri boszorkány (mese)

Azt mondják, hogy a boszorkányok mind nagyon csúnyák és gonoszok. Ott ártanak, ahol tudnak, és ehhez még varázserejük is van. Ám ha hiszitek, ha nem, van a világnak egy icinyke-picinyke sarka, ahol szorgalmas, csupa-szív, segítőkész boszik élnek. Egy a sok közül, akit Rusnyinkának hívtak, egyszer útra kelt, hogy bebizonyítsa, hogy az embereket nem fogja érdekelni a rút test, ha megtudják, milyen nemes szívet takar.

Boti és Dínó (mese)

A Kovács család – anya, apa, Sári és Boti – Pest szélén élt, egy családi házban. 

Sárika rendes, szorgalmas, illedelmes kislány volt, nem úgy, mint kisöccse, Boti. A fiúcska – ahogy szokták mondani – egy kicsit szeleburdi, egy kicsit rendetlen, egy kicsit füllentős és egy kicsit lusta volt. Bár ez utóbbi így teljesen nem is igaz. Inkább úgy mondanám, ami tetszett neki azt nagy buzgalommal megcsinálta, amihez nem volt kedve, ahhoz bizony hozzá sem nyúlt. Szegény anyukája és az óvó nénik sokat zsörtölődtek vele emiatt.

Palatáblától a tabletig

Ne ijedj meg Kedves Olvasó, nem akarok kultúrtörténeti fejtegetésbe bocsátkozni, és isten őrizzen, hogy visszasírjam a múltat, csak a minap egy skanzenben láttam egy régi osztálytermet, és erről rengeteg dolog jutott eszembe. A legelső, ami feltűnt, hogy a látogató idős emberek, akik ülhettek ilyen régi padokban a háromlábú fekete tábla előtt, épp olyan szeretettel és mosollyal nézték a régi tárgyakat, mint a fiatalok vagy gyerekek, akik már csak könyvekből vagy filmekből ismerhették azokat. Érdeklődéssel nézték a régi olvasókönyvet, böngészték a tanrendet és a régi gyöngybetűkkel írt fogalmazásokat. Együtt érző mosollyal nyugtázták, hogy bezzeg régen elég volt a palatábla és egy olvasókönyv … és közben lelkesen fényképezett mindenki a telefonjával.

Kis szobrocska

Morzsák anya meséiből címmel leírtam egy csomó történetet, és abból hármat beküldtem egy irodalmi pályázatra. Szerencsém volt. A zsűri értékelése szerint, harmadik lettem. Ebből most egyet (Kis szobrocska) közreadok. (Illusztráció: Horváth Hermina)

Oldalak

Subscribe to RSS - írás