játékos matek

Matek, vagy játék?

Ismét egy egyszerűen kivitelezhető, matematikai játék kicsiknek.  A képen látható módon nyolcból elvehetünk egyet, kettőt, hármat stb. de ugyanezzel a lappal héthez, hathoz, öthöz stb.  hozzáadhatunk egyet vagy kettőt. Röviden, a nyolccal csinálhatunk bármit: összeadhatunk, kivonhatunk, pótolhatunk.

Szám-süni, 3-5 éveseknek

Középső unokám 4 éves. Neki készítettem (készítettük) a következő játékot. A játék lényege, hogy van egy süni alakú tábla, melyen csoportokban pöttyök, és van  8 db tojástartóból kivágott „bábú” melyen számok vannak. A cél, hogy a megfelelő pöttymennyiségre, a megfelelő szám kerüljön, ezzel kialakítva, illetve befejezve a kis sündisznót.

Síkidomok

Egy kis laza matek tanév elejére! Két, vagy három összekapcsolt körlap nagyon sok játékra, játékos tanulásra ad lehetőséget. Mi már legalább 6-8 ilyet csináltunk: írott és nyomtatott betűk párosítása, betűkből szavak kitekerése, évszakok jellemzőinek csoportosítása, és még sorolhatnám. Most pedig síkidomokat kapcsolunk össze a nevükkel.

Nem babra megy a játék

Nem, nem! Komoly játék egy marék babbal és egy tojástartóval. Már két játékot bemutattam: a „Könnyű, mint az egyszeregy”, valamint a „Gépes játék tojástartóból”, és most itt egy harmadik ötlet. Ehhez a tojástartón és a babon kívül kell még valami, a babnál nagyobb bigyó (gomb, gyöngy kis kavics, stb), nálam elszakadt nyaklánc fagyöngye. A játék pedig a szóbeli és az írásbeli összeadás átmenetét szolgálja. 

 

Könnyű, mint az egyszeregy

A nagyon egyszerű, könnyű, világos faladatok megoldásakor szoktuk mondani: Könnyű, mint az egyszeregy. A mostani játék tényleg nagyon egyszerű, sokkal egyszerűbb, mint a szorzótábla megtanulása. (Gondolom, minden felnőttnek van ezzel kapcsolatos emléke.) Szóval ez egy egyszerű játék, egy eszköz, amellyel a szorzás fogalma kialakítható és a szorzás gyakorolható. Szinte semmi nem kell hozzá, csak egy tojástartó (nem mindegy hogy milyen) és rakás apró kütyü (ami lehet bab, kukorica, kavics stb). 

Csíplek matek

Az ötletet a „Gyereketető”-ből vettem és a magam módján megvalósítottam. A játék a négy alapművelet gyakorlására szolgál. A ruhacsipesz, a vizes ruhák rögzítésén túl, sok mindenre jó. Már csináltam belőle nyuszit, csibét, ültető kártya tartót, most pedig a matekot „csípem” meg vele.

Pillangó módszer (2.rész)

Nem tudom ki a módszer kitalálója, én Dr. Székely Zsuzsa írásából ismerem. Azért adom közre, mert tudom, hogy sok kisdiáknak gondot okoz a „törtet, törttel …” művelet, ez pedig egy egyszerű, mesés megoldás (nyilván a tényszerű magyarázatot nem nélkülözi). Nem az iskolákban tanultak helyett, hanem annak csak kiegészítésére ajánlom minden érdeklődőnek. A módszer a pillangó nevet, a formájáról kapta.

 

Bújj, bújj számocska!

Ismét egy egyszerű, játékos eszköz, mely a sorozatok gyakorlására alkalmas, vagy legalábbis én most ezt céloztam be. A sorozat nem csak számjegyes lehet: formák, színek, nagyság variálásából is alkotható. Kis módosítással hosszabb, nehezebb szavak olvasására, vagy idegen szavak gyakorlására is jó lehet. Az alapötletet a „TeachWithMe.com” oldalról vettem. 

Oldalak

Subscribe to RSS - játékos matek